Tóth György: Magyar varrógépgyári poszterek 2020.04.19
A varrógépgyártó és forgalmazó cégek életét a reklám alapvetően meghatározta. Ezt kétségtelenül a Mr.Clark által kitalált módszerek széleskörű bevezetése kényszerítette ki a konkurenciából is. Így az amerikai promóciós ötletek bedobását követően hamarosan mindenki élt ezekkel a lehetőségekkel, sőt sokszor az egyéni kezdeményező képességek is kibontakozhattak.
Az egyik jól bevált és mindenki által alkalmazott hirdetési eszköz a reklámtábla volt. Többnyire a varrógépgyár készítette el a logójával és lehetőséget biztosított arra, hogy a kereskedő saját nevét is feltüntesse rajta, és úgy helyezze ki az üzletportál külső oldalára. A tűzzománc táblák viszonylag jól bírták az időjárást és sokkal könnyebben telepíthetők voltak, mintha elkezdték volna magát a portált átfesteni.
A táblák nem nagy mennyiségben készültek, a darabszámot a társvállalatok, ügynökségek, lerakatok és kiskereskedelmi üzletek száma határozta meg. Ez egyben máris azt jelenti, hogy a nagy világcégeknek nagyszámú, a kisebbeknek csekély számú táblája maradt meg az évtizedek során.
A lemeztáblák egy egyszerűsített változata volt a kartonlemezen vagy papíron megjelenő plakát, mely lehetett teljesen azonos tartalmú a lemeztáblával, de teljesen más is lehetett. Ezek a képek az üzletbelsőt díszítették vagy a kereskedő kitelepült akcióinál (vásár, bemutató, tanfolyam, stb.) jutott szerephez, és néha ajándék tárgyát is képezte. Ezért ezekből már nagyobb mennyiséget nyomtattak.
A plakát és a lemeztábla grafikák nemcsak ezekre a médiákra kerültek fel, hanem olyan kisebb felületeken is használták, mint tartozékdoboz, ajándéktárgy, stb. és nem ritkán az újság hirdetések alapját is szolgálták.
A céges lemeztáblák és poszterek egyre csökkenő száma miatt ez a téma komoly gyűjtő területté vált, és másolataik értékesítése nem ritkán jól jövedelmező vállalkozások tárgyai. Így az eredeti példányok eszmei és valós értéke megnövekedett. A magyar varrógép történetében is találunk ilyen reklámhordozókat. Az Első Magyar Varrógép és Kerékpárgyár Részvénytársaság esetében lemeztábla nem került elő (talán nem is készült), viszont néhány nagyon szép posztert csináltattak.
A „Hazai ipar diadala” a korábbi, mely 1897-ben készült (ctg.6277). A viszonylag nagyméretű (63x85 cm) plakát grafikai szerzője ez ideig nem ismert. A kép centrumában egy hölgy varr hosszhajós Adrián, jobbról pedig egy integető úr közelít Adria kerékpáron.

Ismerjük viszont a század eleji időszakra tehető másik plakát, az ún. „kislányos plakát” (ctg.6276) szerzőjét.
A szerző egy neves osztrák művész, Adolf Karpellus (1869-1919), aki portréi, tájképei, zsánerképei mellett, sok képeslap, plakát és illusztráció szerzője is. Plakátjai ma is jó gyűjtői darabok, melyek 400-4.000 US$ becsáron tűnnek fel. Az illusztrátor Adria plakátjával viszont nagyon ritkán találkozunk. A prágai Művészeti és Design Múzeum-ban található eredeti példány, melyről 1980-ban 5.000 példány reprodukció készült. Ezekből tűnik fel néha egy-egy darab aukción. Az 1905-1919 között készült plakát mérete: 64x38 cm. A plakát az Első Magyar Varrógép és Kerékpárgyártó Részvénytársaság CB rendszerű varrógépét ábrázolja, melyen (és a kép egy másik részén is) szerepel a cég 1905-ben védjegyeztetett háromárbócos, hajós védjegye. Így teljesen hibásak az aukciós szakértők állításai, mely szerint a poszter a cseh Adria gyár terméke lenne. E helyen szeretném nyomatékosan leszögezni, hogy a plakát az Első Magyar Varrógép és Kerékpárgyártó Rt, „Adria” varrógépét ábrázolja.