Lehet-e egyetlen alkatrészből varrógépet készíteni? Heyer gépe. 2019.09.28
Feltehetően erre a kérdésre mindenki nemmel válaszolna. Mégis Amerikában W.D.Heyer New Orleans (Louisiana)-i feltaláló azt állította, hogy igen és 1863-ban állítását szabadalommal támasztotta alá (US No.4.622). A szabadalom tárgyát képező eszköz többször is előkerült a szakirodalomban és méltán felkeltheti az érdeklődő figyelmét, hogy ez hogyan lehetséges. G.R.Cooper, a varrógéptörténet nagy, sajnos már nem élő tudósa is megemlíti ezt híres könyvében[1] A következőket írja:
A gép egyetlen darabból áll és 2x2 hüvelyk méretű. Varróképes, de csak durva laza szövött anyagnál. A leegyszerűsített mechanika miatt nagy ügyességet igényelt a használata. Heyer a szabadalom értékesítését hirdette, de gyártásra utaló nyom nincs.
A Scientific American 1864, július 30-i száma pedig azt írja, hogy „a legkisebb és legeredetibb kísérleti modell melyet valaha készítettek. Az egyszerű, egyetlen acélrugóból hajlított szerkezet kis darabokat nagyon jól varr. A gépet könnyedén lehet zsebben hordozni.”
A korabeli és a tudományos megközelítés is arra utal, hogy sorozatban nem gyártott, kísérleti darabról van szó. Higgyünk akkor a közleményeknek, hogy varróképes az eszköz?
Én inkább arra szavaznék, hogy nézzük meg, és kicsit elemezzük a szabadalmi leírást, hogy elvben lehetséges-e a dolog.
A leírást idézetként jelzem, de rögtön szeretném hozzáfűzni, hogy a szabadalmi leírások fordításánál, különösen a régieknél, a megértés érdekében a szöveget kissé módosítani szükséges, sőt jele esetben kicsit rövidítettem.
„…melyben az I. ábra a gép függőleges metszete, a varrás irányához képest jobbra vetítve. A 2. ábra függőleges metszet, közvetlenül a varrás vonalában. A 3. ábra a gép felülnézete. A 4. ábra egy acél vagy más fémlemez tervet ábrázol, melyből a gép készül. A találmány egy új és nagyon egyszerű varrógép alkotóelemekből áll, mely láncöltést készít egy fonalból. Teljes egészében egyetlen fémlemezből készülhet és tartalmaz: anyagtartót, továbbítót, tűtartót és tűt. Felsoroltak egyetlen darab acélból vagy más fémből állnak, vagy kettő, vagy több darab egységéből, mely egyesítve van olyan módon, hogy egyenértékű legyen az egyetlen darabból készülttel. Annak érdekében, hogy a szakterületen jártas szakemberek felhasználhassák találmányomat, megadom a konstrukció és használatának leírását.
A 4. ábra hosszú, keskeny, lapos acéllemezt mutat, melyen az (5) helyen magából az anyagból lett az (n’) tű kialakítva. A tűfej és a másik vég között félúton, egy (b) nyelv van, mely villás és a villavégek nagyon hegyesek. Ennek a nyelvnek a hegyével szemben a lemez belső részén kör alakú lyuk van (c), melyen a tű áthatol, és ettől a lyuktól azonos távolságra két egyenes (d-d) nyílás van, a szövettoló két hegyének bemenetéhez, mely a (b) nyelvből van kialakítva. A lemez tűvel ellentétes végénél, középen egy másik (f1) lyuk van, ezen is áthatol majd a tű. A lemez tű felöli részén, mely az (e) tűkart képezi, több lyuk is található ( 7-7), melyeken a cérnát átfűzve, a cérna feszessége beállítható. A lemezből a 2 ábra szerint a (h, i, j, k, l, m, n) vonalakon történő hajlítással lehet varrógépet formálni. A (h, i, j, k) hajlítással a két tűáthatolási pozíció (f, c), a (g, h) és a (k, l) szakaszok egymásra kerülésével fogja egymást fedni. A (g,h) szerepe ugyanakkor az anyagbefogó, közötte és a (k,l) között kerül az anyag megfogásra, bevezetésre. Az (l,m,n) hajlítások formázzák az (m,n) részt tűmozgató karrá. Az (l,m) szakasz képezi a tűkar rugózását, mely azt eredményezi, mintha a tűkar mozogna le-fel. A (b) kar is hajlításra kerül a 2.ábra szerint úgy, hogy a villa hegyei a (d-d) résbe kerüljenek, ahol el kell érje a (k,l) és (g,h) között lévő varrandó anyagot. A gép így már teljes.
A varrás előkészítéséhez, egy megfelelő helyen elhelyezett orsóról vezessünk cérnát a géphez és fűzzük be több vagy kevesebb lyukba a (7-7) furatoknál, a szükséges feszítés mértékig, majd fűzzük be az (n) tű fokába. Helyezzük a varrandó anyagot a (k,l) és (h,g) közé, mely az anyagtartó és leszorító szerepét tölti be. Működtessük az eszközt, ujjaink között az (l,m) lenyomásával, majd engedjük visszarugózni. Amint a tűszár lenyomódik, az elhajolt (S) él, a 2. ábra szerint érintkezésbe lép a (b) adagolóval, és az utóbbit a szövet fölött visszafelé tolja, és amikor a tű felemelkedik az anyagból, az adagoló rugalmassága miatt a 2 és 3. ábrán látható nyíl irányába anyagtovábbítás következik be.
A tű a cérnát átviszi az anyagon, és miközben felemelkedik, kitüremkedő cérnát hagy az alsó oldalon hurok formájában, mely előrefordult helyzetben van, a varrandó anyag és a (h,g) befogó szerkezet között, miközben az anyagtovábbítás megtörténik, majd újra pozicióba kerül a tű, hogy áthatoljon az anyagon a következő lépésben, miközben ilyen módon egy láncöltés keletkezik.
A tű ahelyett, hogy ugyanabból a darabból készülne, mint a gép többi része, különálló darab is lehet és a szokásos módszerekkel rögzíthető a tűkarhoz. A többi rész két vagy több különálló darabból is készülhet; de minden esetben azt javaslom, hogy kössék össze őket úgy, hogy az egész egy darabbal egyenértékű legyen. Szabadalmi igénypontjaim az alábbiak:
1. A (h,g) szorítókészülék és a (b) adagolókészülék olyan elrendezése a tűműködtető eszközzel összhangban, mely lényegében az itt megadott célokat szolgálja.
2. A ruhanemű-tartó eszköz, az adagoló eszköz, a tűrúd és a tű készítése egyetlen fémdarabból vagy két vagy több darabból, amelyek egyenértékű módon vannak összevonva egy darabra, lényegében az itt megadottak szerint.W. D. Heyer.Tanúk: Hymin Smith, C. E. Montanat.”
A leírás tehát nem hagy kétséget a felöl, hogy gyakorlati eszközről van szó. Szövegét olvasva a tűmozgatás, az anyagtovábbítás, szálfékezés, anyagleszorítás működőképes megoldás. Egyetlen kérdés merülhet csak fel, hogy hurokfogó hiányában az alul spontán módon keletkező hurokba a tű beletalál-e a következő öltésnél, hiszen a folyamatos láncöltésnek ez a mással nem pótolható kritériuma. Lehetséges, hogy a leírt szerkezetnél a hurok valóban pozicionálódik a kialakulás térségében, de ez nagyon bizonytalan lehet. Hogy bizonyos feltételek mellett (anyagminőség, cérna, cérnafékezés) ez lehetővé teszi-e a folyamatos varrást, azt legjobb egy modell kísérlettel ellenőrizni. Ügyes kezű gyűjtők számára ez egy jó erőpróba, talán nem olyan lehetetlen, hiszen a szabadalmi rajzon még a „szabásminta” is megtalálható.
[1]The Invention of the Sewing Machine US National Museum Bulletin 254, 1968
Feltehetően erre a kérdésre mindenki nemmel válaszolna. Mégis Amerikában W.D.Heyer New Orleans (Louisiana)-i feltaláló azt állította, hogy igen és 1863-ban állítását szabadalommal támasztotta alá (US No.4.622). A szabadalom tárgyát képező eszköz többször is előkerült a szakirodalomban és méltán felkeltheti az érdeklődő figyelmét, hogy ez hogyan lehetséges. G.R.Cooper, a varrógéptörténet nagy, sajnos már nem élő tudósa is megemlíti ezt híres könyvében[1] A következőket írja:
A gép egyetlen darabból áll és 2x2 hüvelyk méretű. Varróképes, de csak durva laza szövött anyagnál. A leegyszerűsített mechanika miatt nagy ügyességet igényelt a használata. Heyer a szabadalom értékesítését hirdette, de gyártásra utaló nyom nincs.
A Scientific American 1864, július 30-i száma pedig azt írja, hogy „a legkisebb és legeredetibb kísérleti modell melyet valaha készítettek. Az egyszerű, egyetlen acélrugóból hajlított szerkezet kis darabokat nagyon jól varr. A gépet könnyedén lehet zsebben hordozni.”
A korabeli és a tudományos megközelítés is arra utal, hogy sorozatban nem gyártott, kísérleti darabról van szó. Higgyünk akkor a közleményeknek, hogy varróképes az eszköz?
Én inkább arra szavaznék, hogy nézzük meg, és kicsit elemezzük a szabadalmi leírást, hogy elvben lehetséges-e a dolog.
A leírást idézetként jelzem, de rögtön szeretném hozzáfűzni, hogy a szabadalmi leírások fordításánál, különösen a régieknél, a megértés érdekében a szöveget kissé módosítani szükséges, sőt jele esetben kicsit rövidítettem.
„…melyben az I. ábra a gép függőleges metszete, a varrás irányához képest jobbra vetítve. A 2. ábra függőleges metszet, közvetlenül a varrás vonalában. A 3. ábra a gép felülnézete. A 4. ábra egy acél vagy más fémlemez tervet ábrázol, melyből a gép készül. A találmány egy új és nagyon egyszerű varrógép alkotóelemekből áll, mely láncöltést készít egy fonalból. Teljes egészében egyetlen fémlemezből készülhet és tartalmaz: anyagtartót, továbbítót, tűtartót és tűt. Felsoroltak egyetlen darab acélból vagy más fémből állnak, vagy kettő, vagy több darab egységéből, mely egyesítve van olyan módon, hogy egyenértékű legyen az egyetlen darabból készülttel. Annak érdekében, hogy a szakterületen jártas szakemberek felhasználhassák találmányomat, megadom a konstrukció és használatának leírását.
A 4. ábra hosszú, keskeny, lapos acéllemezt mutat, melyen az (5) helyen magából az anyagból lett az (n’) tű kialakítva. A tűfej és a másik vég között félúton, egy (b) nyelv van, mely villás és a villavégek nagyon hegyesek. Ennek a nyelvnek a hegyével szemben a lemez belső részén kör alakú lyuk van (c), melyen a tű áthatol, és ettől a lyuktól azonos távolságra két egyenes (d-d) nyílás van, a szövettoló két hegyének bemenetéhez, mely a (b) nyelvből van kialakítva. A lemez tűvel ellentétes végénél, középen egy másik (f1) lyuk van, ezen is áthatol majd a tű. A lemez tű felöli részén, mely az (e) tűkart képezi, több lyuk is található ( 7-7), melyeken a cérnát átfűzve, a cérna feszessége beállítható. A lemezből a 2 ábra szerint a (h, i, j, k, l, m, n) vonalakon történő hajlítással lehet varrógépet formálni. A (h, i, j, k) hajlítással a két tűáthatolási pozíció (f, c), a (g, h) és a (k, l) szakaszok egymásra kerülésével fogja egymást fedni. A (g,h) szerepe ugyanakkor az anyagbefogó, közötte és a (k,l) között kerül az anyag megfogásra, bevezetésre. Az (l,m,n) hajlítások formázzák az (m,n) részt tűmozgató karrá. Az (l,m) szakasz képezi a tűkar rugózását, mely azt eredményezi, mintha a tűkar mozogna le-fel. A (b) kar is hajlításra kerül a 2.ábra szerint úgy, hogy a villa hegyei a (d-d) résbe kerüljenek, ahol el kell érje a (k,l) és (g,h) között lévő varrandó anyagot. A gép így már teljes.
A varrás előkészítéséhez, egy megfelelő helyen elhelyezett orsóról vezessünk cérnát a géphez és fűzzük be több vagy kevesebb lyukba a (7-7) furatoknál, a szükséges feszítés mértékig, majd fűzzük be az (n) tű fokába. Helyezzük a varrandó anyagot a (k,l) és (h,g) közé, mely az anyagtartó és leszorító szerepét tölti be. Működtessük az eszközt, ujjaink között az (l,m) lenyomásával, majd engedjük visszarugózni. Amint a tűszár lenyomódik, az elhajolt (S) él, a 2. ábra szerint érintkezésbe lép a (b) adagolóval, és az utóbbit a szövet fölött visszafelé tolja, és amikor a tű felemelkedik az anyagból, az adagoló rugalmassága miatt a 2 és 3. ábrán látható nyíl irányába anyagtovábbítás következik be.
A tű a cérnát átviszi az anyagon, és miközben felemelkedik, kitüremkedő cérnát hagy az alsó oldalon hurok formájában, mely előrefordult helyzetben van, a varrandó anyag és a (h,g) befogó szerkezet között, miközben az anyagtovábbítás megtörténik, majd újra pozicióba kerül a tű, hogy áthatoljon az anyagon a következő lépésben, miközben ilyen módon egy láncöltés keletkezik.
A tű ahelyett, hogy ugyanabból a darabból készülne, mint a gép többi része, különálló darab is lehet és a szokásos módszerekkel rögzíthető a tűkarhoz. A többi rész két vagy több különálló darabból is készülhet; de minden esetben azt javaslom, hogy kössék össze őket úgy, hogy az egész egy darabbal egyenértékű legyen. Szabadalmi igénypontjaim az alábbiak:
1. A (h,g) szorítókészülék és a (b) adagolókészülék olyan elrendezése a tűműködtető eszközzel összhangban, mely lényegében az itt megadott célokat szolgálja.
2. A ruhanemű-tartó eszköz, az adagoló eszköz, a tűrúd és a tű készítése egyetlen fémdarabból vagy két vagy több darabból, amelyek egyenértékű módon vannak összevonva egy darabra, lényegében az itt megadottak szerint.W. D. Heyer.Tanúk: Hymin Smith, C. E. Montanat.”
A leírás tehát nem hagy kétséget a felöl, hogy gyakorlati eszközről van szó. Szövegét olvasva a tűmozgatás, az anyagtovábbítás, szálfékezés, anyagleszorítás működőképes megoldás. Egyetlen kérdés merülhet csak fel, hogy hurokfogó hiányában az alul spontán módon keletkező hurokba a tű beletalál-e a következő öltésnél, hiszen a folyamatos láncöltésnek ez a mással nem pótolható kritériuma. Lehetséges, hogy a leírt szerkezetnél a hurok valóban pozicionálódik a kialakulás térségében, de ez nagyon bizonytalan lehet. Hogy bizonyos feltételek mellett (anyagminőség, cérna, cérnafékezés) ez lehetővé teszi-e a folyamatos varrást, azt legjobb egy modell kísérlettel ellenőrizni. Ügyes kezű gyűjtők számára ez egy jó erőpróba, talán nem olyan lehetetlen, hiszen a szabadalmi rajzon még a „szabásminta” is megtalálható.
[1]The Invention of the Sewing Machine US National Museum Bulletin 254, 1968
